Az új áldozat…

...a kis műanyag szűrő. A konyhaajtóban találtam rá reggel. De nem panaszkodom, egy-két lyuk nagyobb rajta, de legalább még használható, vagyis használhatóbb, mint a műanyag sütikenő ecset, aminek már csak a fele van meg és akkor a táskámon és a csizmámon levő fognyomokat nem is említettem.
Apropó süti, a fogyókúra harmadik napján elkövettem azt a hibát, hogy kiraktam a konyhapultra a pudinggal töltött sütiket és bementem a szobába, mert hát mi baj lehet fél perc alatt, amikor Tia a hűtőn alszik…

 

"Nem tesz kárt benne, ugye?"

Kérdezte a főbérlő a kanapén hagyott táskájára mutatva, miközben Tia a tőle megszokott mániákus lelkesedéssel fúrta bele magát.

"Mármint, hogy nem kaparja szét?"

"Végülis nem" - válaszoltam - "Csak belemászik...meg rágni is szeret...tudod mit, inkább elrakom a másik szobába..."

Fő a jó benyomás, de hát Tiára, mint már tudjuk, mindig számíthatunk, ha be kell vágódni valakinél. 

Egyébként második napja diétázunk. Nati, ahogy vártam, pont lesz@rja, hogy nem kap nasit, ameddig a reggeli tasakos menetrend szerint érkezik a tányérba, addig neki lényegében teljesen mindegy. 

Tia ellenben bebizonyította, hogy amit eddig csinált kunyerálás címszóval, az csak ízelítő volt abból, amire valójában képes egy kis nasiért (meg kell itt jegyezzem, az eddigi teljesítménye sem alábecsülendő), mindent bevet, még jobban nyüzsög, sokkal inkább az arcomba mászik és ha ezek nem jönnének be, jön a cukinézés, ami még az eddigieknél is drámaibb. Ma már a kajámat sem hagyhattam mellette fél percre, ahogy máskor, mert ha én így, akkor ő is, szóval zajlik a háború a nasiért, de egyelőre álljuk az ostromot.

Kis gömböc

A nasi meg a téli lustaság együtt megtette a hatását, kerekedik a boldogságháj rendesen, úgyhogy Tia mától fogyózik. Ő még nem tudja, de hamar rá fog jönni, ugyanis nasi beszüntetve. A kapott legalábbis, a megszerzett az más tészta…
Nem tudom, neki lesz e rosszabb, hogy nem kap, vagy nekem, hogy nem adhatok, de tetszik vagy sem, csírájában kell elfojtani a problémát.

Derékbőséget nézve egyébként Natasa sem panaszkodhat, de ő még növésben van, és ez nagyjából elfogadható indok a tömöttségre, mindenesetre ha az egyik nem kap, a másik sem, szóval fogyira fel!

Első hó

Nem csak ezen a télen, de Nati életében is.

Így nézi az ablakból és közben magyaráz neki :) Vagyis nézné, ha Tia hagyná…miután az imént nyomatékosan megkértem, ne rágja már amúgyis szerencsétlen növényt tovább, úgy döntött, hogy akkor bizony Nati fülét kéri.

Milyen szép cicád van!

És milyen gyorsan fut…

Tegnap szépségét és gyorsaságát is bemutatta Magdi néninek, amikor elszáguldott mellette a csukódó ajtórésen keresztül.

És kezdődött a játék…félemeletenként haladtunk lefele, a kis szörnyeteg minden lépcsőfordulóban megállt, hátrafordult és gondosan kiszámítva megvárta, amíg beérem és felé nyúlok, hogy aztán újra nekiiramodjon a következő lépcsőfordulóig.
Ezt játszottuk a hetedikről a harmadikig, miközben a nagy „azonnalgyerevissza” közben nyitva hagytam a bejárati ajtót (mert hát úgyse megyünk messzire, csak gyorsan felveszem és visszaviszem, na persze…), az ajtóban pedig Natit.

Aztán a harmadikon végül sikerült nyernem, mert egy nagyon érdekes semmi elvonta a kis rambó figyelmét a menekülésről (macskák…), úgyhogy teljes pánikban és lihegve száguldottunk vissza a lépcsőn felfele (legalábbis én, Tia szerintem pont élvezte…), közben lepörgött az agyamban minden lehetséges verzió arról, hogy Nati hogyan tűnt el addigra és nem lesz meg soha többé, míg végül felértünk a nyitott ajtóhoz, ahol Magdi néni fogadott minket vidáman, az ajtót és Natit is szemmel tartva:

„Milyen szép cicád van!”

Hiába, Tia tudja, hogyan kell barátkozni, legutóbb a futár srác futott utána. Persze vele jófej volt, csak a második lépcsőfokig mentek…

Így a lépcsős kaland happy end-el zárult, a hamburgeres nem. Ne hagyd a kajádat a hűtő tetején, ha otthagytad, akkor meg ne csodálkozz, azaz barátkozás Tia módra ismét, és még egyszer bocsi Ádám a hamburgeredért...

Vajon mennyi idő kell Tiának, hogy eltolja a rekeszt?

Tettük fel a kérdést néhány napja, amikor kitaláltuk, hogy úgy akadályozzuk meg az újabban napi rutinná alakult kukázást, hogy a szemetest rejtő szekrény elé húzzuk a sörös rekeszt (alias kisszék).

Az ötlet remek volt, elérhetetlen ajtó, elérhetetlen kuka.
Nincsenek szétcincált zsebkendők, szétgurigázott palackok, száraz kenyérdarabok szétterítve a konyhától a bejárati ajtóig.

De nyilván mindketten sejtettük, hogy ez nem tarthat sokáig…amihez Tia hozzá akar férni, ahhoz hozzá is fog.

És vajon mennyi idő kellett neki ehhez?

Pont ennyi....

Miért van a mosógépben a kanapéhuzat hajnali kettőkor?

Mert szeretek hajnal kettőkor mosni! A macskáim legalábbis így gondolják…

Amikor az ágy alól másznak ki egy aggasztóan ismerős szag kíséretében, már sejted, mi lesz ennek a vége, amikor elhúzod az ágyat, akkor pedig már látod is…

Először jön az „azanyátokuristenit”, aztán a talpmosás (mert a tócsa körül nyilván mindenhol nedves lábnyomok vannak), felmosás, mégegyszer felmosás, alomcsere. És amikor felnyitod az ágyat, és a huzatból aláhullik az, amit nem szeretnél, rájössz, hogy nem a padló volt az egyetlen áldozat.

Hajnali két óra…pisi felmosva, kaki felszedve, talpak letakarítva, kanapéhuzat a mosógépben, a konyhában elégedett csámcsogás. Fantasztikus esténk van!

Fél évesek lettünk

Ennek örömére pedig kétszer végigsöpörtünk ma a lakáson. Na nem mintha ehhez különösebben alkalom kéne, elég egy kis lelkesedés no meg egy ciromrambó, aki könnyen rávehető egy kis lakberendezésre.

De a lényeg mégiscsak az, hogy Nati ma fél éves lett, öregszik ő is, de neki legalább jól áll.

Kezdetek...

    Egy januári napon kezdődött minden. A hó esett, a járda csúszott, valószínűleg már bőven nem is voltunk a térképen ott a világ végén, de ez mind nem számított, mert a hordozóban ott lapult ez a csíkos kis valami. Figyelmeztettek minket, hogy egy terminátort hozunk haza, de nem tudtuk komolyan venni. Hiába, tökéletes színész volt már akkor is, tökéletes intelligenciával és a hozzá tartozó energiával, ami nem minden élethelyzetben a legjobb párosítás.

Ő volt Tia, az akkor még lány, ivartalanítás után már fiú, de hát hallgat a nevére és Lacinak különben sem tetszik a Gizmo, szóval maradt Tia.

    Natival közös kalandjaink nyáron, egy bokorban kezdődtek, majd a fürdőkádban folytatódtak. Négyszer. Nem vagyok benne biztos, hogy a legjobb első benyomást tettük rá, de hát nincs mit tenni, amit muszáj azt muszáj.

Sokáig gazdikeresőként futott ő, a "kicsi", de a kutyának sem kellett, amikor pedig mégis, akkor meg már nem adtuk...így lett a "kicsi" Natasa, Tia lelkes tanítványa, és a világ fenekestül felfordult...