Vasárnapi kalandok

Megint meglógtunk. Napok óta próbálkozott már kisurranni a kis gengszter, úgyhogy mostanában a ki-be mászkálás kész komédia (vannak ilyen időszakok), aztán tegnap végül sikerült neki. Tanulva a múltkori esetből, nem hagytam nyitva az ajtót, biztos ami biztos, ki tudja, meddig jutunk. Szerencsére egy emelettel lejjebb Tia talált valami érdekeset az egyik lábtörlőn, úgyhogy nem kellett sokat kergetőzni.

„A te cicád?” kérdezte a csaj a liftnél, „Aha..”, remek, az egész lépcsőház így fog minket ismerni, hogy a rohadt gyors cirmos meg az az idióta, aki folyton kergeti.

Hazaérve aztán úgy döntöttünk, hogyha már ekkora a kalandvágy meg az energia, akkor azt inkább a parkban vezessék le és ne az idegrendszerünket döntsék romba. Úgyhogy sétáltunk, játszottunk, fára másztunk, leestünk(mert a leghajlékonyabb ágakon pattogni a legnagyobb buli), körbetekertük a pórázzal a bokrokat, aztán csodálkoztunk, miért nem tudunk tovább menni. Haza felé primadonnánk aztán elkezdett fázni a hatalmas bundájában, amiben még fürdetni is nehéz, olyan tömött, mindenesetre ő képes vacogni a kabátban is, igazi királylány, még a borsó is nyomná.